Az ellenségeskedés...
Hilary és Lindsay egy időben kezdett el filmezni, és egyszerre ismerték meg őket az emberek. Bár Lin több filmszerepet kapott, Hilary a filmezés mellett elkészítette első cd-jét is. Ekkor még csak 15 éves volt, de a tengerentúlon egy csapásra ismerté vált, és rajongók millió szerették meg. Ekkor még nem voltak rosszban Lindsay-vel, sőt még talán nem is ismerték egymást annyira. Viszont idővel mindketten ugyanolyan ismerté váltak, mert míg Hil albumokat is adott ki, Lindsay továbbra is egyre sikeresebb filmekkel rukkolt elő, így megismerték egymást és lassan barátnőkké váltak. De ez sajnos nem tartott sokáig, mivel Hilary elkezdett járni Aaron Carter-rel (Nick Carter öccse), és miután szakítottak Lin rögtön lecsapott a srácra. Ekkor romlott meg a kapcsolatuk, hiszen Hil vetélytársa talált Lindsay-ben, de erre rá tett még Aaron is, hiszen mindkét lányról elkezdett pletykákat terjeszteni, amivel még jobban összeugrasztotta őket.
Ez a „háború” már több éve tart köztük, és bár Lindsay többször is ki akart békülni Hil-lel, úgy látszik, hogy ő még hajthatatlan. |